Egyetlen fotónak köszönheti, hogy senkiből világsztár lett a tinilány

Kibukott a suliból, ma mégis százezrek követik és a legnagyobb cégektől zsebel be igen komoly pénzeket a fiatal lány. Igazi “jókor volt jó helyen” történet az övé: mesebeli karrierjét ugyanis egyetlen, véletlenül lőtt fotónak köszönheti.

A napokban ért véget a jubileumi, 20. alkalommal megtartott Coachella Fesztivál. A két hétvégén át tartó buli mindig is vonzotta a fiatalokat, akik Charlotte D’Alessio története óta nem csak partiznak, de az álmaikat is kergetik két koncert közt…

Charlotte 16 évesen, nem sokkal a 2015-ös fesztivál előtt költözött édesapjával együtt Kanadából az Egyesült Államokba, egész pontosan Los Angelesbe. A fiatal lány egy barátnőjével együtt döntött úgy, hogy elmennek egy picit kiengedni a gőzt – arra azonban alighanem egyikük sem számított, hogy a Coachellán eltöltött pár nap megváltoztatja az életüket.

Gyakori, hogy az ilyen fesztiválokon a fotósok szinte minden csinosabb lányt lencsevégre kapnak – az Instagram már most tele van az idei buli képeivel -, így nem is volt oly meglepő, hogy egy profi, Bryant Eslava Charlotte-ról, és barátnőjéről – Josie Cansecóról – is lőtt pár képet, majd feltette a saját Insta-oldalára. Az már jóval megdöbbentőbb volt, hogy a kép hamarosan a képmegosztó oldal felkapott posztjai közt szerepelt, hamarosan pedig az év egyik sztárfellépője, The Weeknd is megosztotta.

Ez volt az a bizonyos kép, ami útjára indította a mesés karriert:

A tinilány még fel sem foghatta mi történt, olyan oldalak, mint a BuzzFeed és a Huffington Post már úgy hivatkoztak rá, mint “a lány, aki a Coachellán lett híres”. Insta-követőinek száma pár százról napok alatt százezerre nőtt.

“Emlékszem, nagyon izgatott voltam, amikor ránéztem az oldalamra, de azért nem nevezném egy nap alatt jött sikernek – sokkal inkább 15 perc őrületnek. Utána jött a munka” – magyarázta a fiatal lány, aki tudott is élni a hirtelen jött népszerűséggel, így ma már komoly influenszernek számít közel 800 ezer követővel és jól kereső modellnek, akit jelenleg az Elite foglalkoztat.

CSENDES LÁNY VOLT

Meglepő, de Charlotte nem volt az az igazán magamutogató, csak a külsőségekre adó lány. Eredetileg állatorvos szeretett volna lenni, a hirtelen jött lehetőségek miatt azonban úgy döntött, tanulás helyett minden idejét a közösségépítésre fordítja – ami édesanyjának nem igazán tetszett. Az ekkor már Londonban élő nő úgy érezte, lánya rosszul döntött, amit meg is mondott neki. Emiatt ezt követően egy egész évig nem álltak szóba egymással.

“Úgy éreztem, teljesen elvesztettem, és mégis, hirtelen ott volt mindenütt” – emlékezett vissza erre az időszakra a modell anyja, aki egy brit ruhaboltban, egy padlótól plafonig érő hirdetésen látta viszont a lányát.

Szerencsére azóta sikerült kibékülniük, így helyreállt a családi béke is, miközben a szó szerint senkiként indult Charlotte D’Alessio igazi szupersztárrá nőtte ki magát, akinek ma már az is természetes, hogy olyanokkal randizik, mint a szupermodell Cindy Crawford fia, Presley Gerber.

Exclusive pornó film! Kimaradt jelenetek csak DVD látható!

Megjelent keresd a jobb újság árusoknál és a RELAY és Inmedio üzletekben Lapker.hu

Hirdetés

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.

*