Vagány rockerként tér vissza Horváth Éva

Az igazi vadóc édesanya Horváth Éva is showkirálynőként harcol a legjobbnak járó címért, hiszen a csatornához visszatérő Tatár Csilla, illetve a luxusfeleségként is kiváló Köllő Babett és a saját félelmeivel szembenéző Vastag Csaba mellett ő is csatlakozott a TV2 őszi szuperprodukciójához, a Csak show és más semmi csapatába. Éva már számos fronton kipróbálta ki magát karrierje során, de úgy érzi, ez a műsor még neki is tud újat mutatni.

– Szeretem feszegetni a határokat, szinte bármilyen kihívást hajlandó lennék bevállalni, bár egy bungee jumpingtól biztos megállna a szívem. (nevet) Az akrobatikus feladványok azonban kifejezetten érdekelnek, illetve bármi, ami állatokkal kapcsolatos. Az amerikai verzióban Nicole Scherzinger énekesnőnek volt egy elképesztően látványos produkciója, amelyben kötélen lógva kellett akrobatikus mutatványokat előadnia. Na, erre szívesen vállalkoznék! – mesélte lelkesen Éva.

Horváth Éva számára nem csak komoly kihívást, de egyfajta visszatérést is jelent a szupershow, hiszen tavaly májusban adott életet első gyermekének Kristófnak. A még mindig bombaformában lévő Éva azóta ritkán vállalt nyilvános szereplést, legtöbbször állatvédőként kampányolt, miközben kisfia nevelésével volt elfoglalva.

A bemutatkozó videó itt tekinthető meg:

– Az elmúlt másfél év csak és kizárólag a gyermekemről szólt, úgyhogy jó lesz egy kicsit kilépni az anyuci szerepből, és ahogy a promófilmben is, megmutatni a közönség számára a kevésbé ismert, vadóc oldalamat. A rockerlány szerkó igen közel áll hozzám, nagyon szerettem tinilányként Alice Cooper vagy Bon Jovi számaira tombolni – mesélte Éva, aki szeretne fizikailag is felkészülni a műsorra.

– Nagyon kéne egy kis extra kondíció, engem leginkább a power jóga lazít el, mivel a nyújtások mellett a fizikai erőmre is szükségem van, hiszen a saját testsúlyommal végzek erőgyakorlatokat. Azonban – ahogy mondani szoktam mostanában – embert tervez, Kristófka végez. Egy másodpercre se képes egy helyben maradni, 0-24-ben szaladgálunk utána. Persze ez is jó kondiban tart, és imádok vele lenni, pont ezért nem is tervezem, hogy bölcsődébe adom. A show-ra azonban nem viszem magammal, csupán a próbákra, hogy ő is élvezhesse az egész család számára szórakoztató produkciók előkészületit, de az élő show-t otthonról fogja követni az apukájával – tette hozzá.

Hirdetés

Megjelent keresd a jobb újság árusoknál és a RELAY és Inmedio üzletekben Lapker.hu

ÉNB exclusive pornó film! Kimaradt jelenetek csak DVD látható!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.

*