Napi két órát akart szeretkezni: ez rendben van így? (18+)

Amikor elgondolkodtam azon, milyen szexuális életet szeretnék magamnak, mi az, amit célként tűzök ki, felmerült a kérdés, vajon mennyi időt szeretnék szeretkezéssel tölteni. Na, nem mintha úgy gondolnám, mérni kéne, meddig húzunk egy-egy aktust, mert nem az időtartamon múlik a minőség.

A kérdést egy ismerősöm indította el bennem, aki elmondta, ő ideális esetben szeretne minimum 2 órát szeretkezni heti 5 napon át (azaz összesen 10 órát), én pedig őszintén szólva kicsit megijedtem a gondolattól. Hiszen már most is úgy érzem, túl kevés az időm, hát még, ha ennek a 10 órának is helyet kéne találni a heti rutinban!

Persze, ha őszintén imádja valaki a szexet, nem nehéz erre időt szakítania más, kevésbé kedves tevékenységeket kiszorítva (pl. facebookozás, tévézés). Sőt, ahogy az ismerősöm is mondta: a jó szex feltölt energiával, általa kevesebb alvás szükséges.

Ennek ellenére én első körben nem leszek ilyen nagyravágyó. Legyen inkább az a cél, hogy idén heti 3 órát töltök mézédes szeretkezéssel, aztán, ha sikerül, jövőre rálicitálok.

Fontos kiegészítés: bárki bármennyit is szeretne szeretkezni, az rendben van. Mindegy, hogy ez heti 100 óra, avagy nulla! Különbözőek vagyunk, és ez így csodálatos. A lényeg, hogy mindenki ismerje fel a saját igényeit, és annak megfelelő életre törekedjen, ne pedig a vélt „normálisnak” igyekezzen megfelelni.

Exclusive pornó film! Kimaradt jelenetek csak DVD látható!

Megjelent keresd a jobb újság árusoknál és a RELAY és Inmedio üzletekben Lapker.hu

Hirdetés

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.

*