VIDEÓ: Tűzharcba torkollt egy autós üldözés Floridában

Négy ember, köztük egy ártatlan járókelő és az elrabolt postásautó sofőrje vesztette életét Floridában egy autós üldözés végén, jelentette a CNN.

A Coral Gables-i rendőrségre csütörtök délután negyed ötkor futott be néma riasztás a város egyik ékszerboltjából. A Regent Jewelerst fegyveresek rabolták ki. Már ennek során megsérült egy nő, a rablók pedig menekülésük közben eltérítették a UPS postai szolgáltató egyik teherautóját.

Autós üldözés kezdődött, a menekülő rablók járdákon hajtottak át, miközben az autók között cikázva menekültek több tucatnyi rendőrautó elől. Egy ponton csaknem kilométer hosszú volt már a karaván.

A rablók végül dugóba hajtottak, amire a rendőrök kipattantak kocsijaikból, és a forgalomban veszteglő autókat pajzsként használva próbálták bekeríteni a rablókat. Tázharc robbant ki, ennek során a postakocsi vezetője és egy járókelő is életét vesztette. A cég közleményében legmélyebb sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy egy munkatársuk is “az értelmetlen erőszak áldozatául esett”. A Coral Gables-i rendőrkapitány, Edward J. Hudak Jr. a rablókat tette felelőssé a történtekért. “A veszélyes emberek ezt csinálják, hogy megmeneküljenek. A veszélyes emberek ezt csinálják, hogy elkerüljék a fogságba esést” – mondta. (Via CNN)

Exclusive pornó film! Kimaradt jelenetek csak DVD látható!

Megjelent keresd a jobb újság árusoknál és a RELAY és Inmedio üzletekben Lapker.hu

Hirdetés

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.

*