Öt év letöltendő börtönt kapott Hien édesapja

A vád bűnszervezetben elkövetett embercsempészés, ám a férfi 2011 óta ismeretlen helyen tartózkodik.

A bíróság hétfőn, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt első fokon öt év börtönbüntetésre ítélte Hien édesapját – írja a Blikk.

Az énekesnő édesanyja 1 év, féltestvére 2 év 6 hónap letöltendő börtönt kapott. A Megasztárban feltűnt Hien apját, Nguyen Tuan Anht azzal vádolták, hogy társaival alkalmanként akár több mint 3 millió forint ellenében hamis papírokkal segített Magyarországra jutni vietnami állampolgárokat. A vádirat alapján a vállalkozás – amelyet az ügyészség szerint Hien apja irányított és amelynek az énekesnő édesanyja és féltestvére is tagja volt – közel egymilliárd forint bevételt hozott.

HIRDETÉS

A szervezet tagjait 2010 nyarán tartóztatták le. A férfi egy évig ült előzetes letartóztatásban, később házi őrizetbe került, majd megszökött az eljárás elől. Az évek óta tartó ügy egyetlen tárgyalásán sem jelent meg, nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene, így a börtönbüntetésről szóló ítéletet is távollétében hozták meg. Hien anyja és féltestvére azonban ott volt a tárgyaláson.

– Három napot kértünk, hogy eldöntsük, felleb­be­zünk-e az egyébként súlyos ítélet ellen. A nyomozati iratból kb. 5200 oldalt nem kaptunk meg, és a tolmács személye is okozott problémákat, mivel felmerült, hogy ő a másodrendű vádlott élettársa, és ez a kérdés az ítélethozatalig sem tisztázódott – mondta a Blikknek dr. Tran Dániel, Hien anyjának és féltestvérének védője.

Az, hogy Nguyen Tuan Anh merre van, nem tudni, sokak szerint Vietnamban éli az életét, az országgal ugyanis hazánknak nincs kiadatási egyezménye.

Hirdetés

ÉNB exclusive pornó film! Kimaradt jelenetek csak DVD látható!

Megjelent keresd a jobb újság árusoknál és a RELAY és Inmedio üzletekben Lapker.hu

Hirderés

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.

*